Pünkösdhétfő utáni kedden indultunk el négynapos kirándulásunkra a Csallóköz kincseit felfedezni. Első állomásunkon Révkomáromban tettünk egy sétát, ahol még ma is a lakosság magyar többségű. A belvárosban megtekintettük a Klapka-téren álló, a város hős védőjének, Klapka Györgynek 1896-ban felavatott egész alakos szobrát, valamint az Európa-udvart.
Utunk ezután Gútára vezetett a Kis-Duna régi medréhez, ahol megtekintettük a különleges, úszó hajómalmot, Közép-Európa leghosszabb fedett fahídját és annak gyönyörű természeti környezetét. Sáli Ilonka néni nagy odaadással mesélte el nekünk a hajdani malom működését, megszűnését és múzeummá alakítását is.
A sokat emlegetett bősi vízlépcső volt a következő állomásunk. Szemügyre vettük a vízierőmű turbinarendszerét, a víztározót és a felvízcsatornát. A bősi erőművet és a tengernyire duzzasztott Dunát nagy élmény volt közelről látni, és szerencsénk is volt; egy hajóátemelést is elcsíptünk ottlétünk alatt. Megbeszéltük a történelmi hátteret, a környezeti kihatásokat különösen a Szigetköz vízi élővilágára.
Első napunk végén Dunaszerdahelyen jártunk a Csallóközi Múzeumban. Ez a város legjelentősebb műemléke, benne régészeti és őstörténeti gyűjteménnyel. Az emeleten lévő kiállítás a táj népi építészetével foglalkozott, volt itt korhű paraszti konyha és szoba, valamint martosi tisztaszoba is. Az épületben helyet kaptak olyan munkaeszközök, amik például a kenderfeldolgozásnál, szövés-fonásnál vagy épp az aranymosásnál voltak szükségesek.
A nap végén Alsóbodokon elfoglaltuk a szállásunkat, ahol Lívia asszony és csapata finom vacsorával várt minket.
Kirándulásunk második napján a nagycétényi alapiskolába látogattunk, ahol Bartos Boglárka igazgatóasszony és kollégái, valamint a diákok is szívélyesen fogadtak minket. Ismerkedtünk, barátkoztunk, bemutattuk településünket és iskolánkat. Az iskola egy része erdei iskolában volt, azonban így is tartalmasan telt ez a délelőtt. Sajnos a betervezett focimeccs elmaradt, az időjárás nem volt kegyes hozzánk, a szakadó eső elmosta a sportrendezvényt. Nagyon megható volt az egész látogatás, pedig már tavaly is megtapasztalhattuk vendéglátóink kedvességét.
Délután a dévényi várat tekintettük meg kívül-belül. A vár Magyarország határerődítményei közé tartozott. A helytörténeti forrásokban Magyarország kapujának – porta Hungarica – nevezték, mert innen lehetett Alsó-Ausztriából Magyarországra jutni. 1809-ben Napóleon katonái felrobbantották. 1896-ban az ezeréves Magyarország tiszteletére emelt hét emlékmű egyikét, egy magas oszlopot, a dévényi felsővár elpusztított tornyának helyére készítették el. A milleniumi Árpád-emlékművet, Jankovits Gyula alkotását az első világháború után robbantották le. Az apácatorony alatt felidéztük az azt övező legendát. Sétát tettünk a Duna-Morva folyók összefolyásánál, ahol a vasfüggöny emlékműnél a kommunista rendszer áldozatairól is megemlékeztünk.
Következő állomásunk Magyarország egykori koronázóvárosa Pozsony volt. A várat gyalog közelítettük meg, amely 85 m magasságban emelkedik a Duna fölé. Már a honfoglalás előtt vár állott rajta, 902-től folyamatosan magyar uralom alatt volt, határvédő szerepe ekkor alakult ki.
A várból lesétáltunk a koronázó Szent Márton székesegyházba, ahol a templomhajót tekintettük meg. Ezt követően megismerkedtünk a történelmi múlt emlékeit tükröző belvárossal: Mihály-kapu, Academia Istropolitana, Prímás-palota. Egy órás szabadidő után visszatértünk a szállásra.
A harmadik nap szintén a várak és kastélyok jegyében telt. A Vág menti Inóc hegyvonulatának gyönyörű védőbástyájához, a nagytapolcsányi várhoz látogattunk, amely a középkortól a Rákóczi-szabadságharcig a környék központja volt. Romjai közvetlenül Kővárhely község felett tornyosulnak 525 m tengerszint feletti magasságban. A vár a 13.–14. század fordulóján épülhetett a Csák nemzetség birtokán. A várromnál a hajdani ostromok lefolyását is megbeszéltük.
Ezután a Kárpát-medence legromantikusabb lovagvárába, a bajmóci várkastélyba látogattunk. A vár nemcsak kívülről meseszép, de belső berendezéseit, kialakítását is érintetlenül őrizte meg évszázadokon át. A Pálffyak egykori kastélyában Rákóczi Ferenc portréját is láthattuk. Sajnos a múzeumlátogatásunk nem volt zökkenőmentes. Mindössze félórát kellett csak várnunk és kaptunk is magyar nyelvű tájékoztatót, azonban egy – csak szlovákul beszélő – hölgyet kaptunk kísérőnek, aki szinte végighajtott minket a termeken, mintha időre mentünk volna. Ahhoz képest, hogy milyen borsos árat fizettünk, elég mostohán kezeltek bennünket szlovák barátaink. A kastély bejárata előtt megtekintettük Mátyás király hétszáz éves hársfáját. Állítólag alatta diktálta íródeákjának a teendőket, itt tartott egykor országgyűlést.
A nap végén a néprajzáról híres Zoboraljára érkeztünk vissza Zsérére. A neves Zsibrice együttes alapító tagja, Bencz Ilonka várt bennünket, akinek a segítségével felidéztük Kodály Zoltán indíttatását arra, hogy ezen északi, Nyitra környéki, hagyományőrző magyar nyelvi szigeten kezdjen gyűjtésbe, majd természetesen közös énekléssel zártuk az ismerkedést. Megtekintettük a zsérei tájházat is.
Utolsó napunkon Alsóbodokon, szállásunk mellett megtekintettük a Vas-Turul előtt lévő gróf Esterházy János Emlékmúzeum tárlatát. A dombtetőre felérve felkerestük az Esterházy János hamvait magában foglaló sziklabarlangot. A mártírhalált halt miniszter hamvait 2017-ben szállították haza szülőföldjére. Köszönet Csámpai Ottó és családja áldozatos munkáját az emlékhely megvalósításáért.
Ezután megtekintettük a Deáki Bencés Apátsági templomot, végül pedig Galántán a Honismereti Múzeumot, ahol különösen érdekes idegenvezetést kaptunk. Tanulmányoztuk a régió néprajzi, kulturális sajátosságait is, valamint egy fogászati kiállítást is láthattunk, amely egy fantasztikus időutazás volt. Ennek a foglalkozásnak a fejlődését a diákok döbbenten vették tudomásul, valamint megfogadták azt is, hogy a szájhigiéniát nem veszik félvállról.
Fáradtan, ám élményekben gazdagon érkeztünk haza Sopronba az esti órákban.
2024. június 4-én a Nemzeti Összetartozás Napján diákjaink élménybeszámolót tartottak a többi felső tagozatos tanulóinknak. A legjobb fotókból kiállítást is készítettünk, melyet megtekinthettek az érdeklődők a tanév végéig. A megemlékezés végén történelem és földrajz tárgyakból vetélkedtek az utazó diákok az Okosdoboz által kínált – természetesen felvidéki – kérdésekből.
